SZENTEK ÉS VÉRTANÚK

2019. november 21. csütörtök

A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban

Mária bemutatásának dátumát a hagyomány szerint határozták meg: a lánygyermekeket hetven nappal születésük után mutatták be az Úrnak a templomban. Jakab apostol apokrif ősevangéliumában olvashatjuk, hogy Máriát hároméves korában szülei a templomban Istennek ajánlották. Az Egyház a jeruzsálemi templom közelében épült új Mária-templom felszentelési évfordulóját (543) ünnepli november 21-én.

I. Jusztinianosz császár 543-ban templomot építtetett Mária feltételezett születési helyén. Mária bemutatásának ünnepe e templom dedikációs emléknapja. Bár az a bazilika megsemmisült, egész Keleten fennmaradt ez a templomszentelési ünnep. A Jeruzsálemből származott I. Germánosz pátriárka kezdte ünnepelni Konstantinápolyban a 8. század elején, I. (Komnénosz) Manuél bizánci császár pedig parancsolt ünnep rangjára emelte 1166-ban.

A pápai udvar az avignoni fogság alatt ismerkedett meg az ünneppel Philippe de Maizieres ciprusi követ révén. 1373 után több nyugati egyházmegye is átvette. IV. Sixtus pápa általános engedélye után szabadon választott ünnepként bárhol megülhették 1472-től. V. Piusz pápa nem vette föl a trienti zsinat utáni liturgiába, de sokak kérésére végül V. Sixtus pápa 1585-ben jóváhagyta Mária bemutatásának általános megünneplését.

A Pray-kódexben már 1200 körül szerepel az ünnep, tehát hazánk már az Árpád-korban átvette Bizánctól. Ezt III. Béla Bizáncban, Manuél Komnénosz udvarában kapott neveltetése is valószínűsíti. Az Érdy-kódexben így szerepel: "Asszonyunk Máriának templomba jelentése".

Könyörgés

Urunk, Istenünk, tisztelettel ünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária dicsőséges emlékezetét. Kérünk, részesíts minket közbenjárására kegyelmed teljességéből. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Adoremus XVIII. évfolyam 11. szám


2019. november 19. kedd

Árpádházi Szent Erzsébet

Erzsébet azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken, fénye minden kor minden emberének világít.

Magyarországon született 1207-ben. Atyja II. András magyar király, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet már négy éves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. Lajos szülei, Hermann gróf és Zsófia grófnő e házasságtól sokat várt, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba.

A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. A leendő anyós, Zsófia asszony nem tudott egyetérteni Erzsébet szokásaival, túlzásnak érezte vallási gyakorlatait és jámbor lelkületét sem tudta elfogadni. Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt hajlandó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, s ráadásul minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást.

A házasságkötés után a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet teljes szívével átadta magát férjének, akihez a szeretet sokkal erősebb kötelékei fűzték, mint a szülők akarata vagy az együtt töltött gyermekkor. Most már nyugodtan függetleníthette magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, messzire elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos pedig az udvari emberek megrökönyödésére egy asztalnál étkezett vele.

Lajosnak tapasztalnia kellett, hogy felesége szívét, jóllehet nagyon szereti őt, nemcsak ő birtokolja: Isten volt az, aki Erzsébetet egészen lefoglalta magának, és Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége néha éjszaka fölkel mellőle, és a hideg padlóra fekszik, hogy Isten szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét. Azon sem ütközött meg, ha Erzsébet az asztalnál egy falatot sem evett, mert éppen böjtölt. Az 1225-ben kitört éhínség idején teljes tekintélyével mögötte állt, amikor Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és hombárokat, és,,kifosztva'' a várat, segített az éhezőkön.

Erzsébet legbensőbb titka az volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Amikor Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult, Erzsébet mintha sejtette volna, hogy Lajos meg fog halni. A hírt alig merték közölni Erzsébettel, s mikor megtudta, ezzel a kiáltással rohant végig a vár termein: ,,Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!''

Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért egy óvatlan pillanatban, gyermekeivel együtt elhagyta a várat, s lenn a hegy lábánál csak egy nagyon szegényes szállást talált. A ferencesek templomában épp az éjjeli zsolozsmára harangoztak, Erzsébet odasietett, és kérte a barátokat, énekeljék vele a Te Deumot.

Utolsó éveiben nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjául. Konrád szigorú lelkivezető volt: kis hibákért is megostorozta Erzsébetet. Erzsébet nem keresett kibúvókat, hanem Krisztus iránti szerelme jeleként engedelmeskedett. Olyan hűséges volt Istenhez, hogy emberi szigor nem tudott ártani neki.

Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendezett be Marburgban. A ferenceseknél szolgált, mint betegápoló. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosítani.

1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő holmiját, s vigasztalta a mellette lévő nővéreket. Erzsébet mindössze huszonnégy éves volt, amikor földi életét befejezte. Magas láz vett erőt rajta, és a fal felé fordulva vacogva feküdt az ágyán. Egyszer csak a körülötte lévők arra lettek figyelmesek, hogy halkan, magyarul énekel. Később megmagyarázta nekik: ,,Egy kismadár ült le mellém, és olyan édesen dalolt, hogy kénytelen voltam vele énekelni. Hirtelen fölült, és elborzadva kiáltotta: ,,Mit tegyünk, megjelent az ördög! El innen, de mindjárt!'' -- aztán megnyugodott, és így szólt: ,,Beszéljünk inkább a Gyermek Jézusról, hisz hamarosan itt a karácsony, amikor megszületett, és jászolba fektették''. Aztán felsóhajtott: ,,Itt az óra, amikor a Mindenható magához hívja barátját'' és elszenderült.

Halálának híre megindította az egész tartományt. Szegényes, harmadrendi ruhájában ravatalozták föl az ispotály kápolnájában. Az emberek pedig seregestül jöttek, hogy utoljára láthassák jóságos anyjukat. Amikor megkezdték a gyászmisét, a templom tetejére leszállt egy nagy, fekete madár, és örömteli dalba kezdett.

Marburgban temették el, s négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták. Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára.

Irgalmas Istenünk, kérünk, világosítsd meg híveid szívét, és Szent Erzsébet közbenjárására segíts minket, hogy a világ által fölkínált jólétet megvessük, és mindig égi vigasztalásodnak örvendjünk!

Forrás:

Magyar Katolikus Lexikon

Adoremus XVIII. évfolyam 11. szám

(tk)


2019. november 13. szerda 

 Magyar szentek és boldogok

Azoknak a magyar szenteknek és boldogoknak az ünnepét tartjuk, akiknek liturgikus ünnepét külön nem ünnepeljük, de emlékezetüket szívünkben, ereklyéiket pedig templomainkban őrizzük. Előttünk jártak a földi élet útján, hősi fokon gyakorolták a keresztény erényeket. Méltán kérjük segítségüket és közbenjárásukat, hogy életünkkel mi is példájukat kövessük.

Mindenható örök Isten, te megadtad, hogy a mai napon ünnepelhessük a magyar szentek és boldogok dicsőségét, kérünk áraszd le ránk kegyelmedet, hogy mi is kövessük példájukat, és életünkben mi is gyakoroljuk a keresztény erényeket, úgy ahogyan ők is tették, hogy földi életünk után mi is együtt lehessünk velük a Mennyországban. 

A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Forrás:

Adoremus XVIII. évfolyam 11. szám

(TK)



2019. november 12. kedd 

Szent Jozafát püspök és vértanú

Szent Jozafát 1580 körül született a volhiniai Vlagyimirban, a terület ma Ukrajnához tartozik. Szülei ortodox vallásúak voltak, s gyermeküket Jánosnak keresztelték. János már gyermekkorában föltűnően vallásos és Isten közelében élő lélek volt.

Amikor János az elemi iskoláit befejezte, kereskedőinas lett Vilnában. Munkaadója, a gazdag, de gyermektelen Popovics Jácint örökösévé akarta tenni Jánost. Ő azonban föltűnően vallásos, és Isten közelében élő lélek volt, ezért inkább szerzetes akart lenni. Nem lehet magyarázatot találni arra, hogy hogy vajon miért választotta a gazdagon fölszerelt vilnai ortodox templom helyett a csaknem teljesen elhagyatott Szentháromság-kolostort. Húsz éves korában aztán, metropolitai engedéllyel belépett ebbe a majdnem elpusztult Szentháromság-kolostorba, ahol nagy elszántsággal fogott a szerzetesi élethez. A kolostorban János pedig minden ellenszolgáltatás nélkül ellátta a liturgia körüli szolgálatot: énekelt, olvasott, akkor is, amikor mindössze ketten voltak hétköznaponként a templomban, vagy amikor csak húsz-harminc hívő jött az ünnepi liturgiára. A kolostornak ő volt az egyetlen lakója. Szerzetesként itt vette föl a Jozafát nevet.

1607-ben megnyerte egyik barátját, a nagyon képzett Rutszkij Józsefet, és az is belépett a kolostorba. Nem sokkal ezután Jozafátot diakónussá szentelték. 1613-ban Bitenben kolostori elöljáróvá nevezték ki, de már a következő évben visszahívták Vilnába, és a Szentháromság-kolostor archimandritája lett. 1618-ban az időközben metropolitává lett barátja, Rutszkij segédpüspökké nevezte ki, majd - tiltakozása ellenére (élete végéig meg volt győződve arról, hogy méltatlan és alkalmatlan a tisztségek viselésére), - Jozafát hamarosan a kilencven éves korában elhunyt polocki érsek, Gedeon utódja lett.

Érsekségének első három évében sok lelket nyert meg az uniónak, sokan tértek vissza az ortodox Egyházból a katolikus Egyház közösségébe.

Amikor diakónussá szentelték, lelkesedése egyre nőtt. Nagyon fontosnak tartotta a gyakori gyónást. Az utcán és a piacokon is megszólította az embereket, és gyónásra buzdította őket. Amikor pappá, majd püspökké szentelték, maga is sokat és szívesen gyóntatott. Érsekként engedélyezte papjainak, hogy azokat, akik nem tudnak templomba menni, háznál is meggyóntathatják.

Még kereskedőként dolgozott, amikor már naponta részt vett a zsolozsmán, s ezt haláláig megtartotta. Papjait arra buzdította, hogy a liturgiát akkor is végezzék, ha senki sem jön a hívek közül a templomba. Püspökként nagy gondja volt a nép oktatására. Írt egy katekizmust, amely világos, egyszerű módon közölte a katolikus hit igazságait. Amikor kiderült, hogy nem tudja kinyomtatni, elrendelte, hogy minden plébánia másolja le magának kézírással, és vasárnapokon ebből oktassák a híveket.

1621-ben azonban megzavarták működését. Az uniót ellenző jeruzsálemi ortodox pátriárka, Polock számára, a püspöki székhelyre ortodox ellenpüspököt állított. Ezután Jozafátot azzal kezdték rágalmazni, hogy el akarja latinosítani a liturgiát, s csak álnokságból és átmenetileg használja a szláv és a görög nyelvet. A keleti szertartásokat féltő embereknek ezzel sikerült a hívőket ellene lázítania.

Az ellenségeskedés egyre nagyobb méreteket öltött Jozafát körül. Ő világosan látta, hogy életébe fog kerülni a pápához való hűsége, de nem tántorodott meg. A tömeg betörte az ajtót, és berontott a házba, ahol Jozafát lakott. A személyzet tagjai próbálták elállni útjukat, de egymás után megölték őket. Erre Jozafát bátran eléjük állt, és fölkínálta magát. Azok nem hőköltek vissza, hanem kegyetlenül legyilkolták. Így halt hitéért vértanúhalált 1623. november 12-én Vityebszkben.

VIII. Orbán pápa, amikor hírül vette Jozafát vértanúságát, azonnal megindította a szentté avatási eljárást. Húsz évvel a halála után, 1643-ben boldoggá is avatták. A szentté avatást IX. Pius pápa végezte 1867-ben. XXIII. János és VI. Pál pápa a II. vatikáni zsinattal kapcsolatban új lendületet adott az egység vértanúja tiszteletének.

Ünnepét 1882-ben vették föl a római naptárba, november 14-re. 1969-ben november 12-re helyezték át.

Jozafát kezdettől fogva meg volt győződve arról, hogy Isten szerzetesnek hívja, hogy egészen az Ő szolgálatára szentelje magát. Szerzetesként a régi remetéket és egyházatyák életét tanulmányozta és követni kezdte őket. Élete végéig vezeklőövet és ciliciumot viselt, böjtölt, virrasztott és ostorozta magát. Ebben nehéz manapság őt utánozni. De a modern szerzetesi eszmény, az engedelmesség, a szegénység és a tisztaság szeretete mindenki számára elérhető lehet. Próbáljuk meg!

Jozafát érsek már egész fiatalon fölismerte, hogy az üdvösség legbiztosabb útja a római pápával való közösségben van. Jó pásztorként e cél érdekében áldozta fel életét.

Istenünk, ki Szent Jozafát püspököt képessé tetted arra, hogy jó pásztorként életét adja juhaiért, kérünk, áraszd Egyházadra Szentlelkedet, és vértanúd közbenjárására erősíts meg minket, hogy készek legyünk életünket adni testvéreinkért!

Forrás:

Magyar Katolikus Lexikon



2019. november 11. hétfő

Tours-i Szent Márton püspök emléknap

316 körül - 397: Savariában, a mai Szombathely területén, pogány családban született, majd Ticiumban nevelkedett. A legismertebb róla szóló történet szerint, amikor Márton még római katonatiszt és katekumen volt, lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert megmozdult a hó, és egy koldus tápászkodott föl, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonban épp azelőtt játszotta el minden pénzét katonatársaival, s így kiáltott: "Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad!" Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak. Azon az éjszakán Mártonnak különös álma volt: Jézust látta, amint fényes sereg veszi körül. A vállán azonban a köpenynek azt a darabját viselte, amit a koldus kapott, és odafordulván az angyalokhoz, mondta: ,,A katekumen Márton öltöztetett föl engem ezzel a ruhával!'' Amikor ezt az álmot egy papnak elbeszélte, az csodálkozva ránézett, és azt mondta: ,,Az Úr megmondta: Amit egynek a legkisebb testvéreim közül tesztek, nekem tettétek. De úgy vélem, hogy az Úr is készített neked egy ruhát, amelybe föl akar öltöztetni.'' Ezután megkeresztelkedett, és megvált a katonai szolgálattól, majd Galliában szerzetesi életet élt, Szent Hiláriusz irányításával. Pappá szentelték, és rövidesen Tours püspökévé választották. Fölszentelése után nyájának gondos pásztoraként tevékenykedett. Személyéhez számos legenda kapcsolódik. Sokat fáradozott a papság műveltségének emeléséért és a szegényekért. 397. november 8-án halt meg. Életének számos eseményét tanítványa, Sulpicius Severus örökítette meg. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció bíboros prefektusa 2010. november 25-én jóváhagyta a Szent Márton tiszteletére végzett szentmise saját prefációját és a mise végén adható ünnepélyes áldás magyar szövegét egész Magyarországnak.

Istenünk, ki Szent Márton püspöknek megadtad, hogy életével is, halálával is megdicsőítsen téged, kérünk, vidd végbe a mi szívünkben is kegyelmed csodáit, hogy sem élet, sem halál el ne szakíthasson minket a te szeretetedtől!

Forrás: 

Magyar Katolikus Lexikon

Adoremus XVIII. évfolyam 11. szám