NAGYSZOMBAT

Húsvéti Vigília, Urunk feltámadása


"A Húsvét nem egyszerűen egy ünnep a többi között, hanem az "ünnepnapok ünnepnapja", "az ünneplések ünneplése", mint ahogy az Eucharisztia a szentségek szentsége (a nagy szentség). Szent Atanáz "a nagy vasárnapnak" nevezi. A föltámadás misztériuma, melyben Krisztus megsemmisítette a halált, hatalmas erejével áthatja a mi régi időnket, mindaddig, amíg minden alá nem lesz vetve Krisztusnak. (KEK, 1169.)

Nagyszombat a gyász napja, Jézus most sírban fekszik egy nagy kővel elzárva. Szívünket betölti a csend, amely segít Krisztus szeretetének titkában elmélyedni. Nagyszombat a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvéti idő kezdete, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és eljött, hogy meghívjon az örök életre. A vigília szertartása négy részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. 

Húsvéti liturgia sötétben kezdődik a tűzszentelés szertartásával. Sötétség borult a világra Krisztus halála után, amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, akkor ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye. 

A templom udvarán tüzet raknak, a pap megáldja a tüzet, majd keresztet vés a gyertyába, a kereszt fölé a görög Alfa, alája pedig az Ómega betűt vési, majd pedig a kereszt négy szára közé vési a folyó év négy számjegyét, s így imádkozik: 

Jézus Krisztus tegnap és ma

Ő a Kezdet és a Vég.

Ő az Alfa és az Omega.

Övé az idő

és övé az örökkévalóság.

Övé a dicsőség és a hatalom

mindörökkön-örökké. Ámen.

Az új tűzről a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, melynek fénye maga is Jézus Krisztust szimbolizálja, feltámadása által újra fény gyullad nemcsak a templomban, hanem a világban is, és új reményt ad. A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a Húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat. Krisztus világossága tölti be a sötét templomot. Ezt az örömet halljuk és látjuk: "Krisztus világossága", erre válaszolunk: "Istennek legyen hála." Ezután hangzik föl az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exultet, a húsvéti örömének, mely az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást jelképezi.

Az ünnepi misében az ószövetségi olvasmányok után újra megszólalnak a harangok, és éneklik a "Dicsőséget", a szentlecke után pedig a pap ünnepélyesen elkezdi az "Alleluja"-t, az evangélium pedig Jézus feltámadását hirdeti.

A nagyszombati szertartás során szolgáltatja ki az Egyház a keresztség szentségét a felnőtt korukban megtérteknek, vagyis ekkor lesznek tagjai az Egyháznak. A prédikáció után következik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a mindenszentek litániája, majd ezt követi a keresztvíz megszentelése és a keresztelés. A hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a Sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel.

A húsvét éjjeli liturgia csúcspontja az Eucharisztia ünneplése, hiszen ez a húsvéti szentség, Krisztus kereszthalálának emlékezete, a feltámadt Krisztus jelenléte, az Egyházba való beavatás betetőzése, és az örök Húsvét elővételezése. (PS, 90.)

A legősibb hagyomány szerint a Húsvét éjszakája "az Úrért való virrasztás éjszakája". Az az éjszakai virrasztás, amelyet ekkor tartanak, emlékezés arra a szent éjszakára, amelyen az Úr feltámadt, és ezért "minden éjszakai virrasztás anyjának" tekintik. Ezen az éjszakán imádkozva várja az Egyház az Úr feltámadását.

(tk)

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: "Legyen világosság", és meglett a világosság. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Aztán este lett és reggel: az első nap. Isten újra szólt: "A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat és alkosson válaszfalat a vizek között." Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte. És este lett és reggel: második nap. Isten ismét szólt: "Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz." Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. És Isten látta, hogy ez jó. Akkor megint szólt Isten: "Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön." Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyekben magvak vannak a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.
Akkor megint szólt Isten: "Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet." Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsák meg a földet, uralkodjanak a nappal és éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.
Isten szólt: "A vizek teljenek meg élőlények sokaságával; az égen, a föld felett, az égbolt alatt pedig röpködjenek madarak." Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. Isten megáldotta őket, és így szólt: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön." Este lett és reggel: az ötödik nap. Aztán szólt Isten: "Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint." Úgy is történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.
Isten újra szólt: "Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog." Isten megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog." Azután ezt mondta Isten: "Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok." Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap. Így készült el a föld, az ég, és minden, ami benne van. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. Ez az Isten igéje. Ter 1,1-2,2

Olvasmány Mózes első könyvéből

Ősatyánknak Ábrahámnak áldozata

Isten próbára tette Ábrahámot. Megszólította őt: "Ábrahám!" Ő azt felelte: "Itt vagyok!" Isten akkor azt mondta neki: "Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el a Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!" Erre Ábrahám kora reggel felkelt, megnyergelte szamarát, maga mellé vette két szolgáját és a fiát, Izsákot, s miután fát hasogatott az egészen elégő áldozathoz, elindult arra a helyre, amelyet Isten mondott neki. A harmadik napon, amikor felemelte szemét, meglátta azt a helyet a távolban. 5Azt mondta erre szolgáinak: "Várjatok itt a szamárral; én meg a gyermek elmegyünk amoda, s miután imádkoztunk, visszatérünk hozzátok!" Vette tehát az egészen elégő áldozathoz való fát, feltette a fiára, Izsákra, ő pedig a tüzet és a kardot vitte a kezében. Amint így ketten együtt mentek, azt mondta Izsák az apjának, Ábrahámnak: "Apám!" Ő válaszolt: "Mit akarsz, fiam?" "Íme - mondta a fiú -, itt a tűz meg a fa, de hol van az egészen elégő áldozat?" Ábrahám azt felelte: "Fiam, Isten majd gondoskodik magának egészen elégő áldozatról!" Így mentek ketten együtt, míg végül eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mutatott neki. Ábrahám oltárt épített ott, elrendezte rajta a fát, s miután megkötözte a fiát, Izsákot, feltette az oltárra, a farakásra. Aztán Ábrahám kinyújtotta kezét, és megfogta a kardot, hogy feláldozza a fiát. De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből, és azt mondta: "Ábrahám, Ábrahám!" Ő azt felelte: "Itt vagyok!" Azt mondta erre neki: "Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre, és ne árts neki semmit! Most már tudom, hogy féled Istent, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél!" Erre Ábrahám felemelte a szemét, s meglátott maga mögött egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Elhozta, és a fia helyett azt áldozta fel egészen elégő áldozatul. Annak a helynek ezért ezt a nevet adta: "Az Úr gondoskodik! "Azért mondják mindmáig: "A hegyen majd gondoskodik az Úr!"
Majd másodszor is megszólította az Úr angyala Ábrahámot a mennyből, és azt mondta: "Önmagamra esküszöm - mondja az Úr -, hogy mivel ezt megtetted, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél, megáldalak, és megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét: utódod birtokolni fogja ellenségeinek kapuit, és a te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!" Ter 22,1-18

Olvasmány Mózes második könyvéből

Izrael fiai átvonultak a száraz tengerfenéken

Amikor Izrael fiai látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket, nagyon megijedtek, és az Úrhoz kiáltottak. Az Úr így szólt Mózeshez: "Miért kiáltasz hozzám? Parancsold meg Izrael fiainak, hogy induljanak. Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezed a tenger fölé és válaszd ketté, hogy Izrael fiai száraz lábbal átmehessenek rajta. Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, ezért utánatok fut, s akkor majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, egész seregén, harci szekerein és lovasain. Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, a szekerein és a lovasain." Akkor az Isten angyala, aki az izraeliták csapata előtt járt, megváltoztatta helyét és mögéjük vonult. A felhőoszlop eljött előlük, mögöttük ereszkedett le, s az egyiptomiak serege és az izraeliták tábora között helyezkedett el. A felhő sötét maradt, s az éjszaka elmúlt anélkül, hogy a két sereg közeledett volna egymáshoz. Mózes ekkor kinyújtotta kezét a tenger fölé. Az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította. A víz kettévált, és Izrael fiai a száraz tengerfenéken vonultak át, miközben a víz jobb és bal felől úgy állt, mint a fal. Az egyiptomiak utánuk vetették magukat, a fáraó minden lova, szekere és lovasa utánuk ment a tengerbe. A reggeli őrség idején az Úr a tűz­ és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak seregére és megzavarta. Akadályozta a szekerek kerekét, ezért csak bajjal jutottak előre. Az egyiptomiak kiabálni kezdtek: "Meneküljünk Izrael fiai elől, mivel Jahve harcol értük az egyiptomiak ellen." Az Úr pedig így szólt Mózeshez: "Nyújtsd ki kezed a tenger fölé, hogy a víz visszazúduljon az egyiptomiakra, szekereikre és lovasaikra." Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé. Erre a víz napkeltekor visszaáramlott régi helyére, amikor az egyiptomiak éppen arra menekültek. Az Úr besodorta őket a habok közepébe. A víz visszaömlött, és ellepte a szekereket, a lovasokat és a fáraó egész népét, amely utánuk behatolt a tengerbe. Senki sem maradt életben közülük. Izrael fiai azonban száraz talajon mentek át a tengeren, miközben a víz tőlük jobbra és balra úgy állt, mint a fal. Így mentette meg az Úr azon a napon Izrael fiait az egyiptomiak hatalmától. Az izraeliták látták az egyiptomiakat holtan feküdni a tenger partján. Izrael fiai tanúi voltak a nagy tettnek, amelyet az Úr az egyiptomiakon véghezvitt. A népet félelem töltötte el az Úr színe előtt, de bízott az Úrban és Mózesben, az ő szolgájában. Akkor Mózes Izrael fiaival együtt ezt az éneket énekelte az Úrnak: Magasztalom az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette. Kiv 14,15-15,1

Krisztus meghalt bűneinkért és végbevitte a megváltást. Mi a keresztségben öltjük magunkra halálának és feltámadásának misztériumát. Az ősegyházban Húsvét éjszakája a keresztség kiszolgáltatásának ünnepi alkalma volt. A feltámadt Krisztustól kapott új életnek abban kell megnyilvánulnia, hogy a hitből kiindulva tetteinkkel is őt követjük.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből

Krisztus feltámadt a halálból, és többé nem hal meg.

Testvéreim! Mi, akik Krisztus Jézusra megkeresztelkedtünk, az ő halálára keresztelkedtünk meg. Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottak közül, éppúgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, úgy majd a feltámadásában is egy leszünk vele. Hisz tudjuk: a régi embert bennünk azért feszítették meg vele együtt, hogy a bűn teste elpusztuljon, s ne szolgáljunk többé a bűnnek. Mert aki meghalt, az felszabadult a bűn alól.
Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy Krisztussal együtt élni is fogunk, mert tudjuk, hogy Krisztus, miután feltámadt a halottak közül, már nem hal meg, s a halál többé nem uralkodik rajta. Mert halála egyszer s mindenkorra való halál volt a bűnnek; az élete azonban élet az Istennek. Ti is úgy tekintsétek tehát magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban. Róm 6,3-11

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Feltámadt, és előttetek megy Galileába.

Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: "Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!" Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: "Üdv nektek!" Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem."
Ezek az evangélium igéi.
Mt 28,1-10

Elmélkedés az evangéliumhoz: ez a szentmise a legszebb, legmisztikusabb az Egyház életében.

A világosság elmúltával, a sötétség beálltával, kezdődik az ünnepi vigília mise. A templomban sötétség, és csend. A szentmise kint kezdődik, először is egy felhívással, hogy az Úr húsvétjára emlékezzünk, virrasztással és imával. Tűzszentelés utána, meggyújtjuk a húsvéti gyertyát majd elindulunk a templomba, a gyertya fénye lassan homályosan megvilágít mindent, ahogy az induláskor mondja is a pap: a dicsőségesen feltámadott Krisztus világossága oszlassa szét szívünk és elménk homályát. Majd felhangzik az örömének, az exultet, amiben megénekeljük Jézus a világ világossága, aki a sötétségbe jött, hogy megvilágítsa a világot.

Az olvasmányokban felidézzük azokat az ószövetségi eseményeket, amelyekkel az üdvtörténet során Isten előkészítette a Megváltó érkezését. A liturgia a feltámadásba vetett hitet kívánja bennünk megerősíteni. Bemutatja, hogy született meg a feltámadásba vetett hit az asszonyokban és a tanítványokban. Volt, akinek elég volt látni az üres sírt és hitt, ahogy olvastuk az evangéliumban, volt aki találkozott Jézussal és azt hitte, hogy kertész, és csak akkor ismerte fel amikor Jézus a nevén szólította. Volt olyan is aki egy úton halad és mellette haladt Jézus, de nem ismerte fel csak amikor Jézus betért hozzá, amikor behívta saját házába, akkor ismerte fel a kenyértörésben, és volt olyan is aki azt mondta, hogy nem hiszi, hogy Jézus feltámadt, hinni csak akkor fog, ha látja saját szemével és ha érintheti Jézus sebeinek nyomát.

Húsvét titka, hogy megtanít másképpen látni, megtanítja meglátni a világmindenséget annak okát és célját. Meglátjuk Jézus szenvedésének célját, és ez megtanítja a mi életünknek okát és célját és azt, hogy Isten végtelenül szeret minket.

Húsvétkor új szemeket kapunk, megtanuljuk új szemmel látni magunkat, a másik embert és az egész világot.

Benedek pápa mondta egyik húsvéti prédikációjában, hogy húsvétkor egy gyöngének látszó fényt emel föl az Egyház, a húsvéti gyertya fényét. A városaink viszont fényárban úsznak, ezért elveszítjük szemünk elől Isten fényét és gyönyörű törvényeit. Egyik alkalommal amikor Jeruzsálembe járt a tanítványaival, akkor elkezdték az emberek dicsérni a jeruzsálemi templom díszes falait, oszlopait. Jézus azt mondta: "Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!" A zsidók azt felelték: "Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?" Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak.

Húsvét megállít, elgondolkodtat a feltámadás csodáján, eszünkbe jutnak Jézus szavai, hogy mi is feltámadunk, a mi testünk is templom, a Szentlélek temploma, védjük és őrizzük a feltámadás napjára.

Krisztus feltámadt! Alleluja! Alleluja!

Ezúton kívánok a Jóistentől megáldott, békés, boldog Húsvétot!

Elmélkedés utáni fohász: Kedves Testvéreim! Ezen az éjszakán, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus a halálból életre támadt, az Egyház meghívja szerte az egész világon élő gyermekeit, hogy virrasszanak és imádkozzanak. Ha így emlékezünk Urunk húsvétjára, vagyis, ha igéjét hallgatjuk, halálát és föltámadását megünnepeljük, akkor remélhetjük, hogy a halálon való győzelmének is részesei leszünk. és vele együtt élünk Istenben.

István atya